Folk Iván 1960-ban született Budapesten.
Nagy hatással volt rá amikor édesanyja hegedülését és éneklését
hallgatta és hat éves korában elhatározta, hogy zongoramûvész lesz. Mivel a családnak nem tellett zongorára, hegedülni kezdett tanulni. Izgatottan hallgatta szülei komolyzenei és jazz lemezeit és kilenc évesen megérintette a rock and roll. Gitárt vett tehát a kezébe és tanulni kezdte a rádióban hallható dalokat.
Kora tizenévesen dalokat irogatott, a Beatles, a Chroshby, Stills, Nash and Young, majd késõbb rock zenekarok hatására, mint pl. A Deep Purple vagy a Uriah Heep. Aztán beköszöntött a progressziv rock idõszaka, a Yes, King Crimson, Frank Zappa, Jethro Tull hatása. Iván létrehozta Black Gold Triót és felléptek néhány iskolai alkalmon.
A középiskola elsõ éveiben csatlakozott a RUM zenekarhoz. Iván néhány saját dalát és a népszerû külföldi rockszámokat játszották. Ugyanekkor a Budai Haydn együttes elsõ hegedûse lett.
Mélyebben találkozva a jazz-el, felvételizett a Budapesti konzervatórium jazz tanszakára, ahol 1981-ben diplomázott. Nagy hatást tett rá Wes Montgomery, John McLauglin, Miles Davis, Bill Evans és Pat Matheny mûvészete, hogy csak néhány nevet emlitsünk. Zenetanárként és professzionális muzsikusként tevékenykedett, fellépett a San Sebastiano-i, Karlovy Vary-i, Dunkerque-i, Tatabányai és más jazzfesztiválokon és rendezvényeken olyan formációkkal, mint a Bop Art Orchestra, Dés László zenekara és egy különleges duó a zongorista Kökény Miklóssal.
Saját zenekara a SONG 1981-ben alakult és fõleg egyetemi klubbokban lépett fel.Saját zenét játszottak, ami a jazz, a rock és a klasszikuszene ötvözete volt, némi népzenei behatással. Ebben az idõszakban Iván szimfónikus zenekarokban is játszott, majd csatlakozott a görög népzenét játszó Sirtos együtteshez. A gazdag balkáni zene izgalmas ritmusai és szokatlan dallamai alapvetõen átformálták zenei gondolkodásmódját. Ez az erõs hatás az igazi szintézis korlátok nélküli keresésére késztette a stilusok között.

Több rádiófelvétel után az elsõ saját album az Újjászületés volt 1989-ben a SONG zenekarral és a rendkivüli ütõshangszeres Mády Kálmánnal. A zene a késõbb közismetté vált stilus: a world music/világzene elõfutára volt.
Még ebben az évben Iván Jézus Krisztus tanítványává lett és ennek gyümölcseként több gospel album született. Továbbra is a rá jellemzõ zenei világot képviselte tele izgalmas improvizációkkal, gazdag ritmus és dallamvilággal. Megalakult a Folk Iván Band és végigjátszotta Magyarországot, majd rögzitette az "Elsõ párezer év" cimû albumot.
Professzionális stúdiózenészként egyre többet tanult a keverõpult másik oldaláról is és egy zenei stúdió létrehozásába fogott az énekes, gitáros Gerendás Péterrrel 1987-ben. Iván késõbb ZAFIR néven önnálló hangstúdiót épitett, ahol hangmérnökként több felvételt készitett, zenészeket és énekeseket támogatva, mint pl. Anette és Friderika.
A stúdió igényes mûhellyé fejlõdött és azóta számos mûvésszel készitett hangfelvételt, igy például Másik Jánossal, Rátonyi Róberttel, Varga Jánossal, Huzella Péterrel, Orosz Zoltánnal, a Lelkes Állatok zenekarral, Ferenczi György és a Herfli Davidsonnal, a Gável Testvérekkel, stb.
Hallgasd meg Iván beszédét Istennel való találkozásáról: ITT
A honlap tartalma jogvédett. Design: szerko-portál